DIY: 2015 Könyv Kihívás

Az idén januárban több helyen is olvastam erről a cool kihívásról, ami mellet nem lehetett szó nélkül elmenni. Biztos láttátok a szeretlekmagyarorszag.hu-n, a 9gag.com-on és a pozitivnap.hu-n a 2015-ös könyv kihívást, ha esetleg még nem, itt, itt és itt megtaláljátok.

Hát, ha valamit tudni kell rólam, az az, hogy nagyon-nagyon szeretek olvasni, szóval ezt a kihívást nekem találták ki!
Arra gondoltam, hogy egy kis extra motivációként készítek néhány könyvjelzőt és ezt megosztom veletek is. A húgomnak már elkészítettem őket és láttam is, hogy hasznát veszi. :) (Puszillak, Panni!)

Ez a DIY elképesztően egyszerű és nem igényel túl sok eszközt és alapanyagot.
Csak ollóra, vonalzóra, pár papírra, ragasztóra, lyukasztóra, dekoráláshoz -tetszés szerint- színes fonalakra és a könyvjelzők alapjául szolgáló papír kártyákra van szükség.


Ezeket a "papír kártyákat" a következőképpen készítettem. Kimásoltam a kihívás pontjait egy Word-dokumentum táblázatába. A táblázat azért szuper erre, mert szép, egységes cella magasságot tudsz megadni, így egyformák lesznek a kártyáid. A cellákban középre illesztettem a szövegeket, formáztam, választottam egy szép betűtípust, kinyomtattam a dokumentumot és kivágtam a kártyákat.
Ha tetszik az általam választott betűtípus, innen le tudod tölteni a megformázott könyvjelző-alapjaimat! :)

Bevallom őszintén annyit vacakoltam a betűtípus választásánál, hogy a folyamat ezen része, a kártyák kivágásával együtt egy egész estémbe került.


De ha úgy érzed, a kézírásod is megteszi, akkor bátran írd ki a kategóriákat, szerintem az is szuperül nézne ki! :)

A könyvjelzők alapjául egyszerű pasztell színű színes papírokat választottam, nem mintásat, nekem ezek jobban tetszettek.

A kártyákat a színes lapokra mértem, a hosszabbik oldalaikon fél-fél centit rá hagytam és bejelöltem.


Ezután felszeltem a pasztell papírokat ott ahol bejelöltem őket.
Én egy speckó tapéta vágó kést használtam; a vonalzó mentén erősen rányomva végig húztam a pengét a kijelölt szakaszon. Szuper, mert egyszerre több lapot is átvág, precízen lehet vele dolgozni, de gyakorlást igényel.


A ragasztás következik. Én a könyvjelzőket az egyik oldalukon szerettem volna díszíteni, ezért bal oldalra igazítottam a fehér kártyákat a pasztelleken.


A könyvjelzők végén lyukasztottam 1 vagy 2 lyukat és fonalakkal díszítettem őket.


Amire érdemes odafigyelni a fonalak kiválasztásánál és a dekorálásnál, hogy ezek a könyveidben lesznek, vagyis nem szeretnénk nagy csomókat, amik nyomot hagyhatnak a lapjaikon vagy ügyelni kell rá, hogy a díszített része mindig kilógjon a könyvből.

Itt van néhány ötlet a dekoráláshoz; párra szíveket hímeztem, a legtöbb munkát a hurkolós technika igényelte, de csak azért, mert a fonalak szálait egyesével hurkoltam át a lyukakon, így nem lett túl vastag a dísz. Plusz a fonalak váltogatásával lehet egy kis mintát is csempészni bele.
Néhányra pedig -természetesen- masni került. :)


Még nem vagyok kész az összes könyvjelző dekorálásával, de ha eszembe jut még pár ötlet, Facebookon posztolni fogom! :)

Ki kapott kedvet egy kis olvasáshoz?

Szeretettel:
Mária

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések